AZ MNEB EZÜSTÉRMESEIT SZERZŐDTETVE A SALAMANDER GAMING BESZÁLL AZ R6-BA IS!

A CS:GO közegből már jól ismert, MNEB bajnok szervezet most Rainbow Six: Siege-ben is bemutatta legújabb csapatát, ráadásul egy nagyon erős ötöst szerződtettek.

A profi szervezet először CS:GO-ban villantotta meg erejét itthon, hiszen a Flash vezette együttes leigazolásával sikerült elhódítaniuk a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első szezonjának aranyérmét.

Alig ért véget hazánk elsőszámú versenysorozata, máris bővítést hajtott végre a Salamander Gaming, ugyanis május 20-án bejelentették, hogy R6S-ben is szerencsét próbálnak. Ráadásul nem is akármilyen neveket fedtek fel, a korábbi RIFT-ben játszó négy MNEB ezüstérmes csatlakozott hozzájuk, kiegészülve három másik felkészült játékossal:

  • DogeFather
  • W1ozaa
  • StriKe
  • Robza
  • BanzaJ

Kapcsi visszavonulásával az időközben a Plague színeiben visszatérő Robzával erősödött az MNEB második helyezett ex-RIFT társaság, de további két coach is fellépett a fedélzetre. Szintén a Plague volt edzője, F4uw, valamint TitaN segíti majd a játékosok munkáját.

Strike az alábbiakat mondta az átigazolásról:

“Ők tűntek a legmegfelelőbb szervezetnek az elvárásainkat illően, és tetszett a profi és komoly hozzáállásuk, amit már az első napokban is megmutattak. Cél az MNEB 1. hely a második szezonban, de ami fontosabb – amire már elkezdtünk rá edzeni -, az a Challenger Leaguebe való bejutás. Elég jó úton haladunk az eredmények alapján.”

Nem is kell sokat várni a bemutatkozásukra, június 1-jén a PlayIT-en a kilátogatók találkozhatnak a játékosokkal és össze is mérhetik velük a tudásukat.

FORRÁS: https://esport1.hu/news/2019/05/22/rainbow-six-mneb-rift-plague-salamander-gaming-uj-csapat-es-edzok-tzeus